A magyar ipar kegyetlenségei

2019. október 02. - Hogyan szeressük jól az állatokat?

koca.png

Nem rég zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, ahol bárki betekintést nyerhetett abba, hogy hogyan készülnek az egyes termékek hazánkban. Első sorban az állatokról és a tartási körülményeikről lesz szó, akik bizony nem mások, mint termékek az iparban. Ugyan vannak rájuk vonatkozó szabályozások is, de sajnos nem túl szigorúak az állatok jóllétét érintő jogszabályok. Csak a végtermék a fontos és annak minősége.

A Magyar Szőrmeellenes Liga és a Vegán Állatvédelem Egyesület egy-egy tagja elment megnézni a csincsillák tartását, akiket a Wanger, Európa egyik legnagyobb prémtenyészete vitt ki a kiállításra. Itt lehet elolvasni a beszámolójukat és megnézni a szomorú és sokkoló képeket. Az oldalukon jobbra lapozgatva a képek között jobban megérthetjük, hogy miért is olyan rossz nekik prémtelepeken élni azon felül, hogy a végén megölik őket. A szőrméről és a Wanger cégről pedig korábban itt írtam már.

csincsilla.jpg

Több élő állat is volt még a kiállításon, például egy anyakoca a kölykeivel egy fiaztató kutricában. Őket a Pálhalmai Agrospeciál Kft. árulta a rendezvényen. A Vegán Állatvédelem egyik tagja készített róluk felvételt, ami itt látható.

A hivatalos tartástechnológia nézetekből idézve:


„Az általánosan alkalmazott 4 hét körüli választás 1,8 m széles és 2 m hosszú kutricát igényel. A fiaztató kutricában a kocák helye 60 cm-nél nem szélesebb. Ez arra készteti a kocát, hogy óvatosan feküdjön a padlóra, biztosítván ezáltal a malacok számára a menekülési időt. Ebben az állásban a koca bélsara egyetlen helyre kerül, így a fiaztató kutrica könnyen tisztítható és higiénikus.

Az iparszerű tartás és a nagy állatlétszám egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy almozott tartást alkalmazzunk, ezért a kocáknál a részleges, vagy teljes rácspadlós tartás terjedt el. A különböző fiaztató boxok közös jellemzője, hogy a mind a hosszúságuk, mind a szélességük állítható. Célszerű nyitható ajtóval, vagy teljesen széttárható oldalfallal ellátni a boxokat. A műanyag padozaton a trágya egyszerűen áttaposható és úgy alakították ki, hogy nincsenek éles sarkai, vagy szegélyei. A kutrica elhelyezkedhet a padlószinten és lábon állva is. A kedvezőbb trágyaeltávolítás és a könnyebb kezelhetőség miatt az előbbit javasolhatjuk.

A szoptatási idő országonként is technológiánként eltérő lehet. Régebben Magyarországon is a 7-8 hetes korban történő választást alkalmazták, de később gazdaságossági szempontok miatt ez a szoptatási idő 21-28 napos korra csökkent. Bár a malacok számára a korábbi elválasztás nagyobb kockázatot jelent, de a koca igénybevétele az újrafogamzás esélye miatt mindenképpen a rövidebb elválasztási idő javasolható.”

Tehát négy hétig él a koca és a kicsinyei egy ekkora ketrecben, minden mozgási lehetőség nélkül egy rácsos padlón. A korai elválasztás miatt nem számít, ha meghal pár malac, az anyát úgy is újravemhesítik. És persze ezek után se javulnak a körülmények, később is ehhez hasonló, kis ketrecekben élnek a legtöbb helyen. Ha valahol csoportos tartásban vannak, az csak annyit jelent, hogy egy teremben vannak összezsúfolva, nincsenek egyesével különválasztva.

Nagy István agrárminiszter a rendezvény záróbeszédén azt mondta, hogy „A magyar agrárium sikerének záloga a gazdák szíve és lelke, amely áthatja a munkájukat.” Ha ilyen szíve és lelke van a magyar gazdáknak, akkor óriási a baj. Sajnos iszonyat sok pénz van ezekben az iparágakban és államilag is támogatottak, így jogi úton még hosszútávon se valószínű a radikális változás. Egy dolgot tehetünk mi, nem támogatjuk őket a fogyasztásunkkal. Állati eredetű termékek nélkül is boldogan, egészségesen lehet élni. Ha nem tudod hogyan kezdj hozzá, itt találsz segítséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://hogyanszeressukjolazallatokat.blog.hu/api/trackback/id/tr715188060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.03. 12:29:52

Állati termékek nélkül nem teljes az emberi élet.

midnightcoder2 2019.10.03. 12:34:54

Az a baj, hogy a legtöbb városi ember természet és állatismerete kb. kiderül a Disney rajzfilmjeiben. Fel sem merül bennük, hogy az állat az állat, nem egy kis ember, vagy pláne nem gyerek, hanem egy másik faj egyede, az embertõl esetleg drasztikusan különbözõ érzékeléssel, igényekkel.

Attilajukkaja 2019.10.03. 12:46:09

@midnightcoder2:
A falun élők, állattartók is gyakran emlegetik, hogy a boldog állat, pl. a szabadon kapirgáló tyúk finomabb, mint a nagyüzemi.
Hiába más az állatok érzékelése, igénye, a szenvedést ők is nehezen viselik.

orbison 2019.10.03. 12:55:09

@Attilajukkaja: Mert nem tápot kap enni, hanem mindent (is) :)

midnightcoder2 2019.10.03. 12:59:16

@Attilajukkaja: Ja, de Pl. mást jelent az unatkozás egy csirkénél vagy egy embernél. Vagy mást egy kutyánál ami sokkal inkább a szaglásával érzékel mint az ember, aki elsõsorban a látására támaszkodik.

nemecsekerno_007 2019.10.03. 13:10:01

- Nyílván lehet mi javítani a haszonállatok tartásának minőségén, valszeg meg is teszik ha lesz rá pénzük...
- az ember mindenevő, ez biológiai tény, ettől függetlenül ehetnénk több zöldséget, illetve húsokból is többfélét (nem csak csirke, kacsa, liba, gyöngytyúk)
- kíváncsi vagyok a vegák télen is friss zöldséget esznek? Mert az lenne a normális ha nem ennének...
- szóval a fogyasztási szokásainkon is kell kicsit változtatni, másként nem megy...

moonlight777 2019.10.03. 13:20:52

a vegán fasisztákból nem kérünk, menjenek kapálni hogy valami haszna is legyen a társadalomnak belőlük....

Nancsibacsi 2019.10.03. 13:47:55

Nyilván lehetne jobb tartási körülményeket biztosítani az állatoknak - csak akkor drágább lenne a hús. Ahogy pl. a növényeknek is lehetne jobb tartási körülményeket biztosítani - csak akkor drágább lenne a zöldség meg a gyümölcs. Szóval az igazi kérdés az, hogy hajlandók vagyunk-e 3000 Ft-ot fizetni egy kg "jól tartott" sertés combért, vagy 1200-at egy kg "boldog" almáért, vagy sem. A realitás az, hogy a vegák ugyanúgy nem fizetnének többet, ahogy a húsevők.

masada 2019.10.03. 13:56:49

Még szerencse hogy haszonállatokról van szó!

Attilajukkaja 2019.10.03. 14:04:48

@orbison:
"Mert nem tápot kap enni"
Igen, ez is része a jó íznek.

@midnightcoder2:
"mást jelent az unatkozás egy csirkénél vagy egy embernél."
Lehet, talán. Fogalmam sincs, mit jelent egy csirkénél az unalom. :o)))
De a szűk ketrecekben összezsúfolva egy tucat társával nem biztos, hogy az unalom a legnagyobb gondjuk.

@nemecsekerno_007:
" kíváncsi vagyok a vegák télen is friss zöldséget esznek? Mert az lenne a normális ha nem ennének."
Persze, hogy esznek. Mint mindenki más. És miért ne lenne normális friss kelbimbót, sütőtököt vagy más zöldséget enni?

"a fogyasztási szokásainkon is kell kicsit változtatni"
Teljesen egyetértek!! A kevesebb hús jó ötlet, főleg a kevesebb marhahús.

midnightcoder2 2019.10.03. 14:21:02

@Attilajukkaja: "De a szűk ketrecekben összezsúfolva egy tucat társával nem biztos, hogy az unalom a legnagyobb gondjuk."

Meg nem is biztos, hogy akkora gond nekik mint neked lenne.

erkölcsi hulla 2019.10.03. 14:28:56

Amit behozzák a fenntartható laborban növesztett húst, ami nem jár állatkínzással, nincs telebaszva antibiotikummal, lesz egy elfogadható opció a lelketlen és etikátlan húsipar leváltására.

Billy Hill 2019.10.03. 14:34:06

@midnightcoder2: (Zárójelben. "Az állat az állat, nem egy kis ember". Van ennek aztán még egy következő fokozata, amikor már a tárgyak is megelevenednek. Például nem fázhat kint az autó a téli éjszakában az utcán, a meleg garázsban a helye. Fémből van bashki...)

kacsa. 2019.10.03. 14:55:54

A szerző onnan kiindulva, hogy két vegán elment az OMÉK-ra és fényképezett mindenfélét, eljutott odáig, hogy semmilyen állatit ne használjunk. Minden út Rómába vezet...

Az említett kiállításon nekem is eszembe jutott, hogy milyen lehet az állatoknak (szakmai ártalom), de szerintem a zaj és a nyüzsgés nagy eséllyel jobban stresszelte őket, mint a kis hely. Idén különösen kevés volt a hely, mert a helyszín egy része építési terület. A rendezvény a szakmai találkozó mellett laikusoknak is szól, Budapesten nem sok lehetőség van arra, hogy ennyiféle háziállatot lásson az ember egy helyen (a magyar fajták bemutatásáért külön köszönet). Nem véletlenül jön sok látogató gyerekkel. Azt sajnos nem lehet megoldani, hogy a városi gyerekek sokféle állatot lássanak egy helyen, de az állatoknak nagy és nyugodt helye legyen. Valamiféle kompromisszum kell. Ha egy gyerek fiatalon nem ismerkedik meg az állatokkal, felnőttként teljesen torz képe alakulhat ki erről. Legyen ez a bolt polcain "termő" csirkemellfilé, a kegyetlenkedés az állatokkal vagy az elborult olasz vegánok tiltakozása az ellen, hogy a kakas nem kéri a tyúk beleegyezését, mielőtt megbúbolná.
A nagyüzemi állattartás nem a szívem csücske, de létezik háztáji állattartás is. Minek dobjunk ki olyat, amit a tyúkjaink megesznek és utána miért ne együk meg a tojásukat? Mi gondoskodunk az ő biztonságukról, nyugalmukról, hogy mindig legyen mit enniük és inniuk, ők pedig a rántottába- és paprikásba valóról.

Arra egyébként én is kíváncsi lennék, hogy mit eszik télen egy környezettudatos vegán. Sarkítva: Vízbegrízt lekvárral és krumplit savanyúsággal? Állati dolgok kilőve, importkaja szintén, a (mély)hűtés is sok energiát igényel, sok lakásban már nincs használható pince, padlás, kamra.

élhetetlen 2019.10.03. 14:56:04

@nemecsekerno_007: “lehet mi javítani a haszonállatok tartásának minőségén, valszeg meg is teszik ha lesz rá pénzük...”. Vagy ugyanolyan körülmények között több állatot tartanak, és több lesz a bevétel. “ettől függetlenül ehetnénk több zöldséget“. Igaz, csak az a helyzet, hogy egy kiló csirke comb felsőből jól lakik egy öt tagú család, (770 ft.), míg két padlizsán, ami kb. egy kiló, öt embernek legfeljebb előételnek elég, (900 ft.). (Csak egy boltban néztem meg a két termék árát). “illetve húsokból is többfélét”, csak nézd meg a bárány árakat a csirkéhez képest.

bda 2019.10.03. 15:06:31

"Sajnos iszonyat sok pénz van ezekben az iparágakban és államilag is támogatottak, így jogi úton még hosszútávon se valószínű a radikális változás."

Tessék kedves cikkíró odalehet állni és lehet csinálni, példát mutatni, az igényelhető támogatásokból egy forintot sem igénybe venni. Csakis mindent saját forrásból és banki hitel nélkül finanszírozni. Megnézném meddig tartana a tudománya. Agyhalott firkász.

Sesquatch Hegyi 2019.10.03. 15:52:15

A legtöbb ember (én is) szeret úgy tekinteni magára, mint aki alapvetően jó, morális lény, aki nem okoz szenvedést másnak. Bennük (bennem) disszonanciát okoz az amikor ilyen képeket látnak, hiszen ez azt jelenti, hogy tudatosan vagy tudatlanul más élőlények szenvedését támogatják azzal hogy húst esznek / nagyipari körülmények között gyártott húst vesznek.
Mivel nehéz beismerni, hogy az ember lustaságból, rosszindulatból, nemtörődömségből ("hiszen én alapvetően jó vagyok") igy viselkedik, ilyenkor jönnek a következő magyarázatok:
- honnan tudod, hogy a tyuknak/kecskének/malacnak ez rossz? (Ő máshogy érez, imád mozdulatlanul heverni egy kis helyen hetekig, szereti a lukas padlót és a saját szarában állni, valamint unatkozni...mert ő nem ember)
- én is ennék mást de drága, nem elérhető, stb. (majd ha lesz ugyanolyan, ugyanannyiért, akkor nem eszek olyan állatot ami egész életében szenvedett, addig leszarom. Igaz, hogy ma dupla annyi húst eszünk mint a 70-es években, de akkor gazdagok voltunk)
- fizikailag lehetetlen kevesebb (vagy semmi) húst enni - lásd "mit eszik a vegán télen"
Eme akrobatikus gondolkodás után aztán elégedett hátradőlünk, hogy nincs semmi gond, ez vihar egy pohárban amit pár liberális/fasiszta vegán kever..

MEGJ: én is húsevő vagyok, valszeg túl sokat eszem és sajnos nem mindig bio-t.

Attilajukkaja 2019.10.03. 16:03:56

@midnightcoder2:
"Meg nem is biztos, hogy akkora gond nekik mint neked lenne."
A stressz kimagaslóan magas egy ilyen szituációban minden gerinces számára. Ha valaki látott már ilyen körülmények között tenyésztett csirkéket, akkor tudja, miről beszélek.
www.change.org/p/woolworths-and-coles-supermarkets-stop-selling-caged-eggs
www.all-creatures.org/articles/mdi-uvturlock.html

@Sesquatch Hegyi:
"Eme akrobatikus gondolkodás után aztán elégedett hátradőlünk, hogy nincs semmi gond, ez vihar egy pohárban amit pár liberális/fasiszta vegán kever."
Nagyon egyetértek!!!

room_101 2019.10.03. 16:50:11

@Sesquatch Hegyi:
A "kelts lelkiismeretfurdalást a közömbösekben" módszer minden változást kiharcolni akarónak kedvelt módszere. Csak néha visszaüt, ha felismerik, hogy manipuláció célpontjai lettek.

nemecsekerno_007 2019.10.03. 17:01:41

@Attilajukkaja: Miért?! Mert elméletileg télen ilyen nem lenne... vagyis máshonnan szállítják...

Attilajukkaja 2019.10.03. 17:30:20

@nemecsekerno_007:
"máshonnan szállítják"
De ezért miért pont a vegákat hibáztatod? :o)
Amúgy a kelbimbó még decemberben is terem nálunk, a melegházakról nem is beszélve. A tökfélék is sokáig elállnak, ahogy a gyümölcsök is. És ott vannak a fagyasztott zöldségek. Miért ne ehetne egy vegetáriánus ugyanolyan friss zöldségeket, gyümölcsöket, mint egy húsevő?

@room_101:
"A "kelts lelkiismeretfurdalást a közömbösekben" módszer minden változást kiharcolni akarónak kedvelt módszere."
És működik is. Szerencsére! Ha csak manipulációról van szó, az gyorsan kiderül.

kacsa. 2019.10.03. 17:51:04

@Sesquatch Hegyi: Sok dologban igazad van, de értelmes választ nem kaptam még arra a kérdésre, hogy mit eszik télen egy környezettudatos vegán. Támadást annál többet. Lehet, hogy az őszinte válasz bennük is disszonanciát okoz? Mert az itt megszokott életmóddal szinte minden lépésünkkel ártunk a földnek (kopik a cipő gumitalpa). Amit a vérvegánok művelnek az visszatetsző és kontraproduktív. Mintha valaki mindenhova mezítláb és gyalog menne és nekitámadna mindenkinek, aki kerékpározik, tömegközlekedik, ne adj' Isten, autózik.
Fontos elmagyarázni az embereknek, mivel okoznak kisebb vagy nagyobb kárt, de normális stílusban előadva több haszna van, mint így. Aztán az egyén döntése, mit fogad meg. Az egyiknek a hús elhagyása megy könnyebben, a másiknak az autóé, a harmadik alig fűt otthon, a negyedik megtermeli magának, az ötödik csak helyi terméket vásárol stb.
Megjegyzem és ezzel visszautalok a kérdésemre: nem véletlenül alakult úgy a mérsékelt égövön, hogy nyáron arányaiban a zöldség több, télen a hús. Mikor, mi van, mi kell és mit lehet. Ez itthon mára borult, kinek az egyik, kinek a másik irányba.

lujo1111 2019.10.03. 18:02:00

a börtönlakók sem élnek sokkal különbül, pedig ők mégis csak emberek volnának, nem véletlenül nyernek pereket az embertelen körülmények miatt. pedig az embernek fontos lenne, h a túlzsúfolt börtönökben a személyiségük, idegrendszerük, stb. jóvátehetetlenül ne károsodjon, hiszen a társadalomnak még szüksége lenne még rájuk.
természetesen a börtönlakók sem élnek annyi ideig, m a szabadban élők, de átmenetileg az ember is elviseli ezeket a körülményeket súlyosabb egészség-károsodás nélkül. kétségtelen, aki börtönben él, nem boldog, de ha az lenne, akkor sokan igyekeznének bekerülni. :D sors iróniája, egyesek olyan pocsékul élnek, h különösebben nem bánják, ha visszakerülnek. :-(
ezek után a sertések tartási körülményei miatt siránkozni eléggé mulatságos. már mindek leírta az érveket, ehhez nem tudok mit hozzá tenni. talán annyit, ha a nagyüzemi állattartás olyan sanyarú lenne, akkor az állatok nem szaporodnának, gyarapodnának, nem lennének egészségesek, stb.
az, h boldogok is legyenek, nem szempont, mert a költségeket csak növelné.

Attilajukkaja 2019.10.03. 18:10:11

@kacsa.:
"mit eszik télen egy környezettudatos vegán"
Én sem tudom, de van egy csomó csonthéjas, hüvelyes, vagy télen is fogyasztható zöldség (pl. kelbimbó, sütőtök), amit mindannyian eszünk.
De ha valaki környezettudatos, attól még ehet szárított, fagyasztott zöldségeket. Vagy szerinted nem?

"Fontos elmagyarázni az embereknek, mivel okoznak kisebb vagy nagyobb kárt"
Ebben nagyon egyetértek veled. Kár, hogy nem ilyesmiről ad le a köztévé egyperces híradásokat a gyűlöletkeltő propaganda helyett. Sokkal több haszna lenne belőle a magyar embereknek.

"Ez itthon mára borult"
És nem csak itthon. A zöldségeknek, húsoknak mára már alig maradt szezonalitása.

lujo1111 2019.10.03. 18:30:58

aki alaposabban érdekelnek állatok jólétével kapcsolatos jogszabályok előírásai.
www.vkszi.hu/cikk/252_1.pdf
42. oldalon van a szoptató kocák előírásai

lujo1111 2019.10.03. 18:35:45

fialás alatti koca és a malac tartásának követelményei
– A kocák és malacaik tartására szolgáló istállót úgy kell kialakítani,
hogy az megfeleljen a kocák fialás előtti, alatti és utáni sajátos
viselkedése által támasztott követelményeknek, valamint a szo-
pós malacok születés utáni igényeinek.
– A zárt tartású fiaztató istállóban tartott, fialás előtt álló kocák kutri-
cáinak, a kocaállás nagyságának lehetővé kell tennie a kocák
zavartalan lefekvését, pihenését (a minimális méret 2,1 m hosszú,
0,7 m széles és a koca mögött legalább 0,3 m szabad hely). – Gondoskodni kell a fialás zavartalanságáról.
– A kocákat a fialás előtt megfelelő időben (legfeljebb egy héttel
megelőzően) kell a fiaztató kutricába telepíteni, hogy elegendő idő
legyen a kutricához hozzászokni.
– A fialás és a szoptatási idő alatt a kocát és malacait tisztán, szá-
razon, a fialástól a választásig ugyanazon kutricában kell tar-
tani.
– A kocák és a malacok számára folyamatosan kell ivóvizet biztosí-
tani.
– A malacok és a koca kényelméről szalmaalommal vagy ezt helyet-
tesítő padozattal kell gondoskodni.

Sir Galahad 2019.10.03. 19:07:22

Jó, együnk kevesebb húst. Már csak a kutyámnak meg a macskámnak kellene elmagyaráznotok, hogy egyenek répát meg karfiolt.

midnight coder 2019.10.03. 19:35:00

@Attilajukkaja: Azért a stressz is mást jelent egy embernek, vagy egy csirkének. Az ember ilyen helyzetben a saját sorsán szorong, vagy szolidaritást érez a másik ember iránt, a csirke esetében ezek fel sem merülnek.

LebensraumamOsten 2019.10.03. 19:35:12

Támogatandó a a kezdeményezés! A semmirevaló parasztok nem kapnak majd mások adófizetői pénzéből támogatást, hogy gazdagodjanak és zsírosodjanak és csóró munkanélküliként rá lesznek kényszerülve, hogy elmenjenek valódi értéket teremtő munkára napszámért. Pl. kertészetekbe, vagy közmunkásnak, esetleg gyártósorra. Így asszimilálódnának a dolgozó plebsbe. Nagyon helyes, annál is inkább, mert akkor a fideszes oligarcháknak is bedől a biznisze és nem lesz mit feldolgozni a csili-vili zsírúj vágóhidakon, mert a külföldi nyugati importhús túl drága. Sőt biztosra kellene menni és az EU-nak gondoskodni, hogy speciális élelmiszeralapanyag minőségi és élelmiszerbiztonsági előírásokat rákényszerítve az országra ellehetetlenítsék a KGST-blokkból és Ázsiából importált hús vásárlásának lehetőségét is. Így ezek az adófizetői pénzekből összeállt üzemek is bedőlnének és nem az adózók rovására gyarapítanák a cégtulajdonosok a vagyonukat és nem tartanák éhbéren az ott dolgozó tömegeket. Az, hogy munka nélküliek lennének, kit érdekel. Akinek semmije van, az annyit is ér. És a parasztok, oligarchák, meg a kirúgott dolgozók akik most pörgetik a fogyasztást, pont ennyit érnének.

midnight coder 2019.10.03. 19:49:13

@Sesquatch Hegyi: "A legtöbb ember (én is) szeret úgy tekinteni magára, mint aki alapvetően jó, morális lény, aki nem okoz szenvedést másnak."

Alapvetően ez a dolog nagyban függ attól, hogy ez a más egy magamfajta másik ember, egy ellenséges kultúrából érkező másik ember, egy fejlett idegrendszerrel élő állat, vagy egy fejletlen idegrendszerrel élő állat. A szenvedés mértéke sem mindegy.

Ha az ember valamennyire értelmes, akkor átlátja, hogy kb. minden élőlény aki vagy ami ezen a földön megszületett, előbb vagy utóbb meghal/elpusztul. Te is, én is, a tehén is. És ez nem a gonosz emberiség műve: ha teszem azt az adott csirke vadon születik, akkor sem biztos hogy tovább él, vagy hogy kevésbé hányatott módon távozik erről a világról. Illetve egészen valószínű hogy nem, mert hogy ezeknek az állatkáknak a fő evolúciós fegyvere a szaporaság, ami viszont azt is jelenti, hogy az egyedeknek a természetben nemigen adatik meg a hosszú boldog nyugdíjaskor. Ráadásul a legtöbb ragadozó sokkal-sokkal kellemetlenebb módon végez az állatokkal mint az ember. Illetve, ez leginkább a méretektől függ: egy macska - ha épp nincs játékos kedvében - elég gyorsan tud végezni egy egérrel, míg az oroszlán a bivalyt, vagy a farkas a rénszarvast lényegében élve tépi szét. Még bőven él a bivaly, amikor az oroszlán már vígan húzogatja kifelé a belét...

Ezen túl az egyes fajok idegrendszere, természetes életmódja és igényei alapvetően térnek el egymástól, és főleg drasztikusan térnek el az emberétől. Az embert a evolúció úgy alakította, hogy alapvetően az agya a legfontosabb fegyvere, ráadásul az állatokkal ellentétben rendkívül rugalmasan alakul, folyamatosan új ismereteket szerez, rendszerez, elemez - erre van kitalálva, és ezért kellemetlen neki a tétlenség. Kb. mint annak az agárnak, akit a négy fal között egy panelben nevel az okos gazdi.

Attilajukkaja 2019.10.03. 19:50:21

@Sir Galahad:
" Már csak a kutyámnak meg a macskámnak kellene elmagyaráznotok, hogy egyenek répát meg karfiolt."
Mit gondolsz, a bóti kutyakaja csupa húsból áll? A háziállatok mindig is ettek zöldségeket.

@midnight coder:
"Azért a stressz is mást jelent egy embernek, vagy egy csirkének."
Ez nagyon valószínű. De ez tényleg igazolja azt, hogy az állatokat kegyetlen körülmények között tartsuk? Nyilván nem.

"Az ember ilyen helyzetben a saját sorsán szorong, vagy szolidaritást érez a másik ember iránt, a csirke esetében ezek fel sem merülnek."
Honnan tudod? Szerintem pedig a csirke is a saját sorsáért aggódik.

@LebensraumamOsten:
"A semmirevaló parasztok nem kapnak majd mások adófizetői pénzéből támogatást, hogy gazdagodjanak és zsírosodjanak és csóró munkanélküliként rá lesznek kényszerülve, hogy elmenjenek valódi értéket teremtő munkára napszámért."
Ezt mégis hogy értetted? Kik a "semmirevaló parasztok" nálunk, akik gazdagodnak és zsírosodnak??? Én nem tudok ilyenekről. És miért értékesebb a napszámos munkája annál, mint aki ezt a lehetőséget megteremti, megdolgozza a földeket?

Attilajukkaja 2019.10.03. 19:51:10

@midnight coder:
Ugye csak ironizáltál??? :o)))

Attilajukkaja 2019.10.03. 19:54:17

@midnight coder

Bocsi!!!! Ezt nem neked szántam, hanem @LebensraumamOsten -nek. :o)

Semper Fidelis 2019.10.04. 05:42:18

Panellakó találkozik a nagyüzemi sertéststartással, aztán jól megmondja.

Egy bánatos bukkot nem értesz az egészhez, de bevezették az internetet, majd te jól megírod mit kell tenni, mi? Nem véletlenül tartják így az anyakocát. Gyerekkoromban, még a Kádár rendszerben, apám egy 1500 darabos sertéstelepet vezetett, ott is pontosan így csinálták. Mert ha nem, az anyakoca egy laza lefekvéssel a fél malac állományt kilapította. Aztán lehetett vinni a lapos malacokat a fehérje feldolgozóba. Néha a kutrica ellenére is.

midnight coder 2019.10.04. 07:26:03

@Attilajukkaja: "Szerintem pedig a csirke is a saját sorsáért aggódik."
Ha egy csirkét kiveszel egy ilyen ketrecből és átteszed egy baromfiudvarba, két perc múlva vígan eszik és kapirgál. A sorsodért aggódáshoz az előre gondolkodás, okok keresése és más olyan hasonló képességek kellenek, amik bennünk megvannak, egy csirkében pedig nem.

kacsa. 2019.10.04. 07:34:35

@Attilajukkaja: "A zöldségeknek, húsoknak mára már alig maradt szezonalitása."
Emellett utaztatják a világ másik végéről. Részemről problémának látom, hogy amíg a húsevésen kattognak a zöldek, elsikkad az, hogy mennyire környezetszennyező chilei cseresznyét, új-zélandi almát vagy mindenféle éppen felkapott "a közép-amerikai indiánok évezredek óta fogyasztják" típusú (szóval jó távoli) csodaeledelt fogyasztani. A pálmazsírt szokták néha emlegetni, de nagyjából ennyi. Ezért is írtam a "mit eszik a vegán" kérdést, mert sokszor azt látom, hogy a művelt, városi értelmiségi életmódot vált, nem eszik húst, mer' a környezet, meg több zöldség-gyümölcs kell (ami igaz) és átvált távoli, egzotikus alapanyagokra, miközben a szabolcsi almát nem tudják eladni. Télire jó néhány ételt el lehet rakni, mi is szoktunk aszalni, savanyítani, lekvárt főzni stb. de pont ezért látom az ilyen típusú tartósításnak a korlátait is. Hamarosan leszedem a zöld paradicsomokat is, azok karácsonyig kitartanak, almát, répát, krumplit... is el lehet tartani, ha jól csinálják és olyan fajta, az általad említett kelbimbót is kint lehet hagyni télire. Ezekkel ki lehet bekkelni a tavaszt, de nem túl csábító és valószínűleg nem is megfelelő (fehérje pl.). A nagyanyámék is kibírták egy ideig a háború alatt egy zsák krumplival.

A kutyatartással kapcsolatos feltevés szerintem jogos. Legalábbis nekem amiatt van néha enyhe lelkiismeret-furdalásom, hogy a kutyáim nagy százalékban társállatok és csak kicsiben haszonállatok, sokat esznek és nagyrészt húst. Ahogy a nyulainkat nem tömtem hússal, úgy a kutyáimat sem tartanám növényi koszton (macskát pláne nem). És erről a luxusról (kutyatartás) nem tudok lemondani. Persze megideologizálom, hogy hasznosak, mert őrzik a házat, védik a baromfiudvar lakóit (jó, ez jogos) és a sok séta miatt nem kell fitneszbérlet, de ez nagyrészt önámítás.

midnightcoder2 2019.10.04. 09:37:24

@kacsa.: Na ja. És Pesten úgy 500 ezer kutya él. Én bizony a kutyatartást is rendesen adóztatnám.

kocsmagomba 2019.10.04. 09:46:50

@kacsa.: egyetértek azzal, hogy szezonálisan kell étkezni, mindig a megfelelő, legjobb állapotában fellelhető, legközelebb megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, húsfélét. Ahogy felmenőink tették.

gigabursch 2019.10.04. 10:51:17

Nagy az Isten állatkertje
Egy-két vegán elfér benne...

(Kíváncsi vagyok mit szól ehhez akín-rímhez @Frady Endre)

kacsa. 2019.10.04. 12:03:21

@midnightcoder2: "Én bizony a kutyatartást is rendesen adóztatnám."
Így is sokat költök a kutyáimra, főleg a fizetésemhez viszonyítva, de nem lennék ellene, ha tudnám, hogy az így beszedett adót az állattartási kultúra javítására, ismeretterjesztésre, a gyepmesteri telepeken a körülmények jobbá tételére, menhelyi kutyák ivartalanítására vagy akár csak néhány kukára költenék a környékünkön, hogy legyen hová kidobni a le nem bomló nejlonzacskóba felszedett lebomló végterméket és ne kelljen hazáig cipelnem.
Viszont sajnos pesszimista vagyok, ezért feltételezem, hogy ugyanúgy, ahogy a súlyadót sem az utak javítására költik (most már) és a parkolási díjakból sem épülnek P+R parkolók, így a kutyaadó is csak egy újabb pénzbeszedési forrás lenne. Ennek a bevezetésével ráadásul jelentősen nőne a regisztrálatlan kutyák száma, ami így is számottevő. Hogy ne tudjon a hivatal a kutyáról, még többen hanyagolnák el a veszettség elleni oltást, ami csúnya eredményre vezethetne. Ezt megelőzni felvilágosítással és szigorú ellenőrzéssel lehetne, de mit várunk akkor, amikor van olyan kelet-magyarországi falu, ahol még a jegyző kutyája sincs oltva és chippelve. A helyi állatorvos ezt szóvá tette, de csak annyit mondott, hogy ha fel is jelentenék, saját magát kellene ellenőriznie.
Úgyhogy élből nem vetnék el egy ilyen adót, de a bevezetés előtt mérlegelni kell, hogy a haszna lenne-e több, vagy a kára.

Attilajukkaja 2019.10.04. 13:15:34

@midnight coder:
"A sorsodért aggódáshoz az előre gondolkodás, okok keresése és más olyan hasonló képességek kellenek, amik bennünk megvannak, egy csirkében pedig nem."
Szeretném hallani ugyanezt, amikor a szavannákon hirtelen szemben találod magad egy oroszlánnal vagy amikor egy autóbalesetet szenvedsz. Persze egyiket sem kívánom neked - Isten ments! - , ... csak feltételesen mondtam.
De a lényeg, hogy számodra OK az állatok kegyetlen körülmények között tartása, mert az ő szenvedéseik nem számítanak.

@kacsa.:
"amíg a húsevésen kattognak a zöldek, elsikkad az, hogy mennyire környezetszennyező chilei cseresznyét, új-zélandi almát vagy mindenféle éppen felkapott "a közép-amerikai indiánok évezredek óta fogyasztják" típusú (szóval jó távoli) csodaeledelt fogyasztani. "
Ebben van valami, de szerintem kevered a zöldeket a vegánokkal. A zöldek természetesen a szállítást is figyelembe veszik.

"átvált távoli, egzotikus alapanyagokra, miközben a szabolcsi almát nem tudják eladni."
A szabolcsi alma eladásának problémája nem a vevők hibája.

"Ezekkel ki lehet bekkelni a tavaszt, de nem túl csábító és valószínűleg nem is megfelelő (fehérje pl.). "
Én egy fokozatos átmenetben gondolkodom. Én is elteszek jó pár dolgot nyáron, kora ősszel, egy csomó terméket lefagyasztok, illetve télen fagyasztva vásárolok. Nem egy zsák krumplival vészelem a telet.
Csak annyit akartam mondani, hogy újra oda kellene figyelnünk a zöldségek, gyümölcsök és húsok szezonalitására.

"Ahogy a nyulainkat nem tömtem hússal, úgy a kutyáimat sem tartanám növényi koszton (macskát pláne nem). És erről a luxusról (kutyatartás) nem tudok lemondani."
Egyetértek. Ettől függetlenül állítom, hogy a kiegyensúlyozott kutya- és macskatápokban is vannak növényi alapanyagok. Ezek a kutyák és cicák már nem ugyanazok a vadállatok, amelyek csak húson éltek.

"Persze megideologizálom, hogy hasznosak, mert őrzik a házat, védik a baromfiudvar lakóit (jó, ez jogos) és a sok séta miatt nem kell fitneszbérlet, de ez nagyrészt önámítás."
Nem, nem önámítás. :o)))
Én is szeretem őket és egyiket sem fognám vegán étrendre. Ahogy az embereket sem. De azért vannak átmenetek.

Attilajukkaja 2019.10.04. 13:25:38

@kacsa.:
"élből nem vetnék el egy ilyen adót, de a bevezetés előtt mérlegelni kell, hogy a haszna lenne-e több, vagy a kára."
Nagyon egyetértek!!!
A felsorolásodból, hogy mire lehetne költeni egy ilyen adót szerintem kimaradt a felelős állattartásra való nevelés. Az is komoly gond manapság, hogy az emberek felelőtlenül szereznek/vesznek meg állatokat, és nem tudják, hogy kell bánni velük, mivel szabad és nem szabad etetni őket, úgy általában nem érzik a felelősséget, mert azt hiszik, hogy az állatok nem értékes lények, csak állatok, amelyekkel bármit megtehetnek.

midnight coder 2019.10.04. 19:43:06

@kacsa.: Mondjuk első körben arra költeném, hogy felbérelnék egy rakás hajléktalant a naponta szétszórt kutyagumik összeszedésére. Illetve Pl. a naponta százas nagyságrendben összepisilt házsarkak fertőtlenítésére és szagtalanítására.

midnight coder 2019.10.04. 19:44:52

@Attilajukkaja: Ha lehet választani, inkább egy balesetben halnék meg egy másodperc alatt, mint mondjuk rákban évekig rettegve a biztos haláltól.

nemecsekerno_007 2019.10.05. 14:19:45

@Attilajukkaja: CO2 emisszió, szállítás környezetterhelése.... soroljam?

Attilajukkaja 2019.10.07. 10:10:16

@nemecsekerno_007:
"CO2 emisszió, szállítás környezetterhelése.... soroljam?"
Ez a válaszod arra, hogy a vegáknak télen nem kellene friss zöldségeket enniük?
Télen termő zöldségekről például még nem hallottál? Üvegházakról esetleg?
Tudom, szerinted a vegák ne is lélegezzenek, mert az is CO2 emisszióval jár. :o))))

@midnight coder:
"inkább egy balesetben halnék meg egy másodperc alatt, mint mondjuk rákban évekig rettegve a biztos haláltól"
Én egyikben sem, ha lehetne választani. :o)
De sok állat is megérzi, amikor vágóhídra viszik. Tudom, ez elkerülhetetlen, ha az ember húst akar enni, de attól még nem kellene őket az életük folyamán is szenvedéseknek kitenni.

kacsa. 2019.10.07. 11:59:10

@midnight coder: A kutyagumi felszedésre pont nem költenék, hosszú távon a népnevelés/büntetés, illetve szemetesek kihelyezése többet segítene. De ha már kutyagumi, a csikkeket és egyebeket is felszedhetnék. Akkor pedig eljutottunk az utcaseprőkig, akik ma is vannak. Megjegyzem: tömegében is több csikket és más szemetet szedtem már eddig fel a házunk elől, mint kutyagumit, pedig a dohányzás nem létszükséglet és elvileg nagykorú emberek csinálják. Az már csak egy apróság, hogy nem a kutyák miatt írták ki anyósék kapujánál, hogy tilos odahúgyozni, hanem a lusta és igénytelen lakók miatt. A nyugati felüljáró alatt sem a kutyák miatt van pisaszag. Aki tesz a többi emberre, az kutyával, cigivel, autóval, bármivel bunkó és ez nem feltétlenül a kutya, cigi, autó stb. hibája.
@Attilajukkaja: A kutyatápokban tudom, hogy nem csak állati összetevők vannak, a mi kutyáink ráadásul szinte mindent megesznek, amit tőlünk kapnak ;), még akkor is, ha nem tudják megemészteni. De ettől még eszembe nem jutna kihagyni a húst az étrendjükből, ellentétben a vegetáriánus kutyatartást hirdetőkkel. A macsekok hozzájuk képest még sokkal húsosabbak.
Felelős állattartás: sajnos abban a helyzetben vagyunk, hogy tanítani kellene. Normál esetben ezt észrevétlenül sajátítaná el mindenki még gyerekkorában. Aki ezt otthon látta a családjától, abban nem is biztos, hogy tudatosul, hogy ez egyáltalán tudás, aztán néz nagyokat, hogy más hogy művelhet ilyeneket az állatokkal. Az "ilyenek" alatt nem csak a kegyetlenkedést és a törődés hiányát értem, hanem azt is, amikor nem veszik figyelembe, hogy pl. a kutya nem ember, nem is szabad úgy kezelni, mert más igényei vannak. A következő lépcsőfok, hogy az egyes kutyafajtáknak is eltérőek az igényei: az egyik 10 °C alatt megfagy, a másik akkor érzi jól magát, az egyik szeret bent lenni a házban, a másik fogságnak érzi, az egyik egész nap menne, a másiknak elég fél óra. A kutya ebből a szempontból (is) jó példa, mert lehet szemléltetni, hogy fajon belül a fajták között is mekkora különbségek lehetnek az igényekben.

Attilajukkaja 2019.10.07. 15:53:46

@kacsa.:
"eszembe nem jutna kihagyni a húst az étrendjükből, ellentétben a vegetáriánus kutyatartást hirdetőkkel."
Nem ismerek ilyen hirdetőket, de biztosan akadnak ilyenek is.
Én az embereket sem beszélném le a húsevésről (még akkor sem, ha magam nem fogyasztom), csak nem kellene húst hússal enni.

"Felelős állattartás: sajnos abban a helyzetben vagyunk, hogy tanítani kellene. Normál esetben ezt észrevétlenül sajátítaná el mindenki még gyerekkorában."
De csak akkor, ha volt a családban állat, és ha azok a gazdák helyesen tartották azt. Nem tipikus.

"Az "ilyenek" alatt nem csak a kegyetlenkedést és a törődés hiányát értem, hanem azt is, amikor nem veszik figyelembe, hogy pl. a kutya nem ember, nem is szabad úgy kezelni, mert más igényei vannak."
Természetesen egyetértek.

"A következő lépcsőfok, hogy az egyes kutyafajtáknak is eltérőek az igényei"
Pontosan. A másik, hogy életkorral is változnak ezek az igények.

kacsa. 2019.10.08. 11:50:40

@Attilajukkaja: A neten elég sok olyan írásba bele lehet futni, ami a vegetáriánus (szélsőséges esetben: vegán) kutyatartást dicsőíti. Annyira nem is új a dolog, először úgy 10 éve futottam bele.

"De csak akkor, ha volt a családban állat, és ha azok a gazdák helyesen tartották azt. Nem tipikus."
Én derűlátóbb vagyok ezen a téren. Nem reprezentatív az ismeretségi köröm, de azt látom, hogy ahol volt állat, legalább a nagyszülőknél, ott elég normálisan gondolkodnak az állatok szükségleteiről is. Nem azt mondom, hogy egyből vágja mindenki, hogy milyen arányban, mivel kell takarmányozni egy szarvasmarhát, hogy optimális legyen a tejhozam, de tudják, hogy az állattartás felelősséggel jár. Édesanyám filozófiája, hogy az állattartás apró lépésekkel készít fel a gyereknevelésre. Először csak a tojásért megy ki a gyerek, aztán naponta eteti-itatja a baromfit, ha ez megy, már nyula is lehet... nem kell egyből kutyával kezdeni. Akinek nincs kertje, tarthat achát csigát vagy halakat is elsőre.
A másik, ami sokat elmond egy emberről, hogy hogyan viselkedik a kutyáinkkal. Meglepően sokan megtalálják velük a közös hangot. Igaz, az is gyakori (különösen az etnikumnál), hogy a szülő a gyerekét elkezdi riogatni azzal, hogy meg fogja harapni a kutyám. A másik véglet a kérdés nélkül idegen kutyát gyömöszölő. Szóval azt elismerem, hogy sok problémás ember van, de a többség nem olyan gáz, az állatorvos néhány jól irányzott mondattal pályára tudja az értelmesebbeket állítani.

Attilajukkaja 2019.10.08. 18:13:26

@kacsa.:
"A neten elég sok olyan írásba bele lehet futni, ami a vegetáriánus (szélsőséges esetben: vegán) kutyatartást dicsőíti."
Ezt egy percig sem vitattam, de elég szélsőséges irányzatnak tartom. A mindennapi kutyatartást ez nem fenyegeti. Vagy te már találkoztál olyan kutya- vagy macskatartóval, aki így etette volna az állatát?

"azt látom, hogy ahol volt állat, legalább a nagyszülőknél, ott elég normálisan gondolkodnak az állatok szükségleteiről is."
Én is találkoztam ilyesmivel és az ellenkezőjével is. Nem azért, mert gonoszok lennének, hanem mert falun a nagyszülők másképp állnak az állatokhoz, mint a városokban, vagy mert nem tudják, hogy kutyákat nem szabad például csokival etetni vagy sörrel itatni.

"A másik, ami sokat elmond egy emberről, hogy hogyan viselkedik a kutyáinkkal."
Értem és egyetértek. Ennek ellenére vallom, hogy sok kedves gazdira ráférne egy minimális oktatás mielőtt háziállatot vesznek vagy szereznek be. Túl sok olyan állatot láttam már, amelyek menhelyre kerülnek vagy állatorvoshoz, mert a gazdijuk nem tudta, hogyan kell gondjukat viselni.